ARANY JÁNOS

Toldi-trilógia

(1847, 1854, 1879)

A Toldit készen várta helye, s mégis van megszületésében valami elképesztő váratlanság. A változásokat feldajkáló s a legfontosabb erőket egy-egy döntő történelmi pillanatra összpontosító fejlődés logikája hozta létre; de legalább ennyire a géniusz varázslata, aki az ihlet meglepetésszerű bizonyosságával találkozik a történelmi pillanattal, sugárzó valóságú, sugalló erejű műbe foglalja azt, amiről a kor álmodik, s aminek elemei hosszú századokon át alakultak ki a hazai és az európai irodalomban.

(KERESZTURY DEZSŐ)

A Kisfaludy Társaság 1846. február 4-én megjutalmazta Arany János Az elveszett alkotmány című komikus eposzát, s ugyanezen az ülésen olyan költői beszélyre hirdetett pályázatot, melynek hőse valamely, a nép ajkán élő történeti személy, péld. Mátyás király, Toldi Miklós, Kádár vitéz stb. Forma és szellem népies legyen." Arany, bár csak hivatalán kívül s a családi elfoglaltságok mellett dolgozhatott, jó fél esztendő múlva elkészült a művel. A kézirat tanúsága szerint Vége oct. 23-án, 1846". 1847 januárjában kapta kézhez Erdélyi Jánosnak, a Társaság titkárának a levelét, mely szerint van szerencsém üdvözölni önt, mint pályanyertest újra Toldi-jával, melynek sorsa éppen a mai ülésen döntetett el, oly kedvezőleg, hogy a díjt méltányosnak lelé az ülés a kihirdetettnél magasabbra tenni, megszaporítani." Az elbeszélő költemény sikere az irodalom első vonalába emelte Aranyt. Vahot Imre a Pesti Divatlap munkatársául kérte, még februárban megérkezett Petőfi köszöntőverse és levele. A Toldi 1847-ben jelent meg nyomtatásban.

Az Arany János számára oly fontos epikai hitelt" sokféle forrás biztosította. Toldi Miklós valóban élt, noha ezt Arany még nem tudta bizonyítani. A történeti Toldi Miklós Nagy Lajos idejében több megyében viselt főispáni hivatalt, és Olaszországban zsoldoscsapat hadvezéreként tevékenykedett. Arany birtokában volt Ilosvai Selymes Péter Az híres nevezetes Tholdi Miklósnak jeles cselekedetéről és bajnokságáról való história című műve. A verses históriában megőrzött változat igen zavaros sorrendű, ezért Arany elemeire szedte a történetet. Ilosvai históriájából egyelőre két mozzanatot emelt ki és olvasztott be saját kompozíciójába: a bujdosást és a győztes párbajt. Gondosan kihagyta a készen kapott anyagból azokat a jeleneteket, amelyek nem fértek össze elképzelésével, eszmei koncepciójával.

A középkorban Toldi személyével kapcsolatban számos monda keletkezett. Szalonta vidékén - mely maga is Toldi-birtok volt - Arany még föllelte a hős nevével is összefüggő mondatöredékeket, például a malomkő asztalokat Toldi asztalának nevezték. Valószínűleg a helyi történettel hozható kapcsolatba, hogy Toldi átrúgja az egyik csónakot a Dunán, s hogy a parasztlegények virtuskodó fogásaival rémíti meg a cseh vitézt.

A történet szintjén a Toldi a főhős önmagára találásának, a kiteljesedés útjának a műve. Miklóst határhelyzetben ismerjük meg: az önazonosság zavarával küszködik. Származásánál fogva nem tartozik a cselédek közé, de életmódja, a bátyja által rákényszerített szerep nem teszi lehetővé, hogy a vitézek közé kerüljön. A lelki tusakodást erősítik Laczfi nádor hadának megjelenése, a második énekben pedig György szavai. Miklósnak anyja iránt érzett szeretete elodázza a szerepzavarból való kitörést, a gyilkosság azonban már rákényszeríti erre. A főhős bujdosása kettős természetű: jelzi a még nem tisztázott életcél okozta bizonytalanságot, másrészt a bűnhődés folyamatának a színtere, a lelkifurdalás kivetítése. A farkaskaland a testvéri viszony tárgyiasítása, a jótettért járó büntetés analógiája. Miklós megvédi a viharban az állatkölyköket, mire rátámadnak a farkasok. A vadállatok elpusztítása a bátyja iránt táplált gyilkos indulat megfelelője, egyben az érzelem levezetése. Az identitás hiánya számkivetetté teszi a főhőst, ezt jelzi magányos budai bolyongása, a bika megfékezése és az érte kapott jutalom, a temetőben talált szállás. A cseh vitézzel vívott párbaj révén Miklós elfoglalhatja az őt megillető helyet és szerepet, oda kerül, ahová vágyott, a vitézek közé. A gyilkosságot, a bűnt a haza becsületének megmentése mint legmagasabb érték és erény semmissé teszi.

Toldi határhelyzete nem csupán szociológiai-társadalmi, hanem életkori és mentalitásbeli is. A főhőst végigkíséri a gyermek" kifejezés és minősítés. György anyja szemére veti, hogy dédelgeti kisebbik fiát, a testvérek veszekedésekor Miklós szörnyű gyermekként" viselkedik (Első ének), a mulatozás után karjára borulva ¦gy aludt el, úgy hált a hatalmas gyerek" (Tizedik ének). A király is észreveszi jellemző vonását: Ne légy olyan gyermek" (Tizenkettedik ének). A mű befejezésében az elbeszélő újfent csak daliás gyermeknek" nevezi Toldit.

Az elbeszélő költemény egyensúlyra és harmóniára építkező koncepciója nem engedi érvényesülni a gyermeki természetből fakadó konfliktusokat, mint ahogy elsimul a magatartásforma következménye: a hirtelen harag, a világ érzelmi alapú megközelítése, az önellenőrzés és önfegyelem hiánya. Nagyon nehéz bizonyítani, mégis úgy tűnik, mintha Arany a daliás gyermek" Toldi vonásait már most úgy alakította volna ki, hogy elég legyen egy hajszálnyi hangsúlyeltolódás, és a hirtelen haragú, érzelmeitől végletesen befolyásolt figura olyan helyzetbe sodródjék, ahonnan már nincs menekvés" (Szörényi László).

A Toldi politikai üzenetét azonnal fölismerték a kortársak. Gyulai Pál szerint S vajon Toldi, ki lerázza a viszonyok jármát, fölfelé tör, mindenütt népünk eszményi oldalait tüntetvén föl, nem hangzott-e össze az 1846-47-i évek vágyai s élményeivel?"

A bujdosás, azaz a hazátlanság meg az új haza keresése motívumában a magyar nép jelképévé emelt Toldi léthelyzetét láthatjuk, fölmagasztalásában pedig Arany politikai programjának lényegét, a magára talált nép fölemelkedését a nemzetbe.

A Toldi műfaja elbeszélő költemény, vagy a korabeli meghatározást használva költői beszély". A nemzeti identitás igényét kifejező klasszicista eposz merevségét, a történetiség szerepét a népiesség programja oldja. Az előhangban a látomásként érzékeltetett tárgymegjelölés és a segélykérés a romantikus eposzt idézi, Vörösmarty élt a Zalán futásában hasonló megoldással. A klasszikus eposz értékrendjének csúcsán álló hírnév hangsúlyozásával fejeződik be a mű: Dicső híre-neve fennmaradt örökre."

A szerkezet is az antik eposzok mintáját követi. Szörényi László szerint Arany az egész kompozíció alapjául az Aeneist vette: mint ahogyan Vergilius eposzának első fele a római Odüsszeia, a második fele pedig a római Iliász, ugyanúgy Arany Toldijában az első hat ének tartalmazza Miklós bujdosását, a második hat ének a diadalmas harcot, amelyben visszaszerzi becsületét, és elnyeri a király kegyét. Az eposz jellemzője, az epikus hasonlat már a népiesség nyelvi programjával érintkezik, s az otthonosság, bensőségesség hangulatát sugározza. Arany népiesség-koncepciója szerint a műalkotás legyen egyszerűen nemes, erőteljes, a nép nyelvét megközelítő s ennek virágaival ékes - szóval döntessék le a közfal a népi s ma úgynevezett fennköltészet között, és legyen a költészet általános, nemzeti." Arany harmonikus egységbe olvasztja az archaikus kifejezéseket a tájnyelv fordulataival, a néppé emelt nemzet politikai programja a stílus szintjén is jelentkezik: a leírások, a párbeszédek tökéletességében.

A Toldi verselése vitatott. Feltehetően a felező tizenkettes időmértékbe való átjátszásáról van szó, az ütemhangsúly és a trocheusok lüktetése egyszerre jellemzi a verselést.

A megtalált és ábrázolt harmónia, a bizakodás és remény rendkívül hamar a múlté lett. A Toldi sikere folytatásra kötelezte Aranyt. Erre biztatta Petőfi, Toldy Ferenc is. 1847-ben ezt írta Petőfinek: Egy Toldit akarok még írni, Toldi estéjét, s ezt neked akartam dedikálni." 1848-ban az első művel együtt szeretné kinyomtatni, de erre nem kerül sor. Csak 1854-ben jelenik meg a Toldi estéje, s a végső változat kiadásakor Arany figyelembe vette Kemély Zsigmond kritikáját is.

A hangnem, a hangvétel és a koncepció kidolgozásában és módosulásában szerepet játszottak Arany személyes és történelmi tapasztalatai. Az irodalmi életbe való bekerülése korántsem volt olyan zökkenőmentes, mint ahogy azt a Toldi sikere ígérte, a megváltozott politikai helyzet pedig a Toldiban tükröződő naiv optimizmust kérdőjelezte meg. Rövid idő alatt nyilvánvalóvá vált, hogy a nép nemzetbe emelése nem olyan problémátlan, mint ahogy azt alig egy-két évvel ezelőtt hitte.

A Toldiban a főhős az elbeszélő eszmei-ideológiai koncepciójának kifejezője volt, a Toldi estéjében már csak az alternatíva egyik ága. Az ország, a nemzet két út előtt áll, kétféle fejlődési lehetőség kínálkozik. A főhős  a nemzeti hagyományok védelmezője, az erkölcsi normákhoz és az eszményekhez való ragaszkodás jelképe. Az udvar pedig az európai fejlődés kifejezője, az integrációé, amely részben a nemzeti sajátosságok feladását is jelenti. Arany számára a választás már nem egyértelmű.

Az öreg Toldi három éve hagyta ott az udvart, mert nem értett egyet a nemzeti szokásokról idegen életvitellel és erkölcsiséggel. Most újra hívják, s a kötelesség érzése erősebb benne a megbántottságnál. Legyőzi párviadalban az olasz vitézt. Az ünneplés azonban már nem egyértelmű: az apródok énekén felháborodva újra gyilkosságot követ el. Halálos ágyán Lajos király meglátogatja, s az uralkodó kiegyezésre biztató szavai képviselik immár Arany álláspontját.

Arany az agg Toldi alakjában a XIX. századi irodalom egyik kedvenc témáját, az időből kiesett embert ábrázolja. Toldi a harcban, az egyértelmű erkölcsi viszonyok világában találja meg szerepét, idegen tőle az olasz módi, a viszonylagosság, a polgári élet. Budára történő bevonulásakor az elbeszélő rá is játszik Don Quijote és Sancho Panza kettősségére. A főhős értékelése egyszerre ironikus és elégikus. Az irónia a megkésett embernek szól, aki idegenül mozog az új világban, az elégikus hang pedig annak a magatartásformának és erkölcsiségnek, mely nem az időhöz kötött. Hiszen a tisztesség, a bátorság, a hazaszeretet nem függvénye a változásnak. Lajos király szavai viszont arra figyelmeztetnek, hogy az értékőrzés és haladás nem egymást kizáró ellentétek és csak a kettő együtt képes megtartani a nemzetet.

Toldi újbóli gyilkossága már nem bocsánatos bűn, a hős nem kap egyértelmű feloldozást.

A két Toldi-művet ismétlődő toposzok kötik össze. Az öreg Bence helyett most a fiát látjuk, mindketten a patriarchális viszonyok között létrejövő emberi hűség jelképei. A zárókép a hóesésben a sírnál az ásóra támaszkodó Bencével nemcsak Toldinak, hanem a hű cselédnek is emléket állít. Mindkét mű középpontjában a párviadal áll, s a két jelenet között logikai összefüggés is található. A cseh vitéz orvul támad legyőzőjére, az öreg Toldi már meg sem várja a király kegyelmet biztosító intését, végez az olasz lovaggal. Mikola még a Herder nyomán elterjedő szláv veszélyt jelképezi, az olasz lovag a nemzeti sajátosságokat bekebelező európai út szimbóluma. Mindkét műben Toldi párviadalát két fiú küzdelme előzi meg. A Toldiban az özvegy meséli el fiai halálát, a Toldi estéjében a Gyulafi-ikrek vívnak meg az olasszal, eldönthetetlen szerelmi konfliktusuktól is indíttatva. Bertalan halálával a sebesült Lóránt nyeri el Kende Rózsa kezét. Lajos király alakjában némi következetlenség figyelhető meg. A Toldi estéjében az első műhöz képest kissé megfiatalította Arany.

A természeti képek, a környezetrajz is jelzi a két mű különbségét. A Toldi erőt, kiegyensúlyozottságot sugalló nyári képpel indul, a Toldi estéje az elmúlást idéző ősz megrajzolásával kezdődik, s annak véglegességét kifejező tél képével zárul. A hóesés azonban a kegyelem és megbékélés hirdetője is, a lelki megtisztulás ősi toposza. ¬gy búcsúztatja el Arany az életmű egyik legfontosabb hősét, Toldi Miklóst.

A trilógia befejező részét, a Toldi szerelmét 1879-ben zárta le Arany. Az életműben Toldi problémahordozó hősként jelenik meg, s mindig az alkotói pálya egy-egy fontos szakaszán fordul hozzá a költő. A Toldi szerelme már nem elsősorban a nemzeti problémák kifejezője, hanem a kései Arany világképének hirdetője. A sokszálú, bonyolult történetű verses regény középpontjában a félig leélt élet, az eljátszott boldogság kérdése áll. Most válik végzetesen tragikussá a gyermek Toldi" alakja, aki játékként fogta föl az életet, aki társa helyett vívott meg Piroska kezéért. Meggondolatlansága jóvátehetetlen vétek: amikor győz a lovagi tornán, éppen társa helyett aratott diadalával vet véget személyes boldogságának. Minél messzebb akar menekülni Rozgonyi Piroska iránt fellobbant szerelmétől, a távolság azonban nem csökkenti, inkább növeli érzelmeit. Hazatérve a messzi csatákból megöli a feleségét bántalmazó Tar Lőrincet, s ezzel végképp eltaszítja magától szerelmét. A mű az ľszikék rezignált hangján szól az emberi boldogság paradoxonáról, a nem teljes élet gyötrő kínjáról.