Élete

Életéről semmi bizonyosat nem tudunk. Már az ókorban legendák sora övezte, így számos város hirdette, hogy a költő ott született. Első ismert életrajzait az ókorban írták, de bármily terjedelmesek is ezek, inkább az i. e. 7.– i. e. 6. századi énekmondótípus általános jellemzései, mintsem Homérosz hiteles életrajzai, noha később többen is megpróbálták a költő életét e művek alapján rekonstruálni. A legismertebb és legterjedelmesebb ilyen mű Pszeudo-Hérodotosz munkája, illetve az Agón Homéru kai Hésziodu (Homérosz és Hésziodosz versengése) című munka.

A homéroszi eposz

Az ión eposz ma egyet jelent Homérosz eposzaival. A Balkán-félszigeten lezajlott nagy népmozgás, az úgynevezett dór vándorlás nyomán Kis-Ázsia nyugati partjainak középső szakaszán számos (menekült) ión gyarmat alakult. Ezekben született az ión költészet páratlanul nagyszerű reneszánsza, melynek napjainkra fennmaradt legrégebbi bizonysága a homéroszi eposz. „Lovagi” költészet ez, az ión nemesség köreinek készült, a családalapító, nemzetségalapító hősöket és azok tetteit, mondásait ünnepli. Tárgyukat, témájukat – például a „homéroszi” Thébaisz a labdakidák thébai mondakörét – a művek részben a korábbi nemzetségi viszályokból, a kis-ázsiai parti térség birtoklásáért folytatott harcokból merítették.

Ezek között a történetek között különösen nagy népszerűségnek örvendett a trójai mondakör, a Szkamandrosz síkságon fekvő ősrégi vár, Trója vagy Iliosz körül szövődő történetek, melyben az aiol hős Akhilleusz sorsa összefonódik Mükéné régi uralkodócsaládjáéval, az atreidákéval. Az ellenfél oldalán találhatunk néhány nemgörög nevet, amilyen például Trójáé kapásból, fellegváráé, Pergamoszé, királyáé, Priamoszé és fiáé, Páriszé, akinek azután van egy görög neve is, az Alexandrosz. Más nevek, például Hektóré, Andromakhéé és Asztüanaxé egyértelműen beszélő nevek, és mint ilyenek, alkalmasint költői találmány mindegyik.

Több hős és hősnő eredetileg az isteni szférához tartozhatott, onnan „süllyedtek le” a hérosziba, de a költő ennek szemmel láthatólag nincs tudatában. A legnyilvánvalóbb eset Helené maga: apja Zeusz, anyja Léda, a dioszkuroszok nővére; Spártában szent platánfája volt; Rhodoszon faistennőként tisztelték, és kultusza volt Therapnaiban is. Talán minószi vegetációs istennő lehetett eredeti formájában. Akhilleusznak is isteni jellege lehetett eredetileg, neve egyértelműen Akhelóosz folyóistenével rokon, és a Homéroszon kívüli mondaforrások szerint sérthetetlen, mint a germán mondavilág Siegfriedje, és halála után Thetisz Leuké szigetére viszi, ahol kultusza is van.

Ahogy a német Nibelung-énekben Brünhilde, a walkür és a Baldur istenhez hasonlító Siegfried történeti személyek, akik a burgundok királya, Gunther, és a hun király Etzel-Attila mellett állnak, úgy az ión eposzban is történeti és mítikus elemek keverednek. Egyike a legfontosabb és legérdekesebb figuráknak, Odüsszeusz (az eposzon kívül inkább Olüsszeusz néven említik) eredetileg leginkább afféle kalandor mesehős lehetett, akinek a személye körül mindenféle tengeri kaland és később a hazatérési történet (nosztosz) összefonódott. Annyi bizonyosnak tűnik, hogy a személye nem tartozott eredetileg a héroszok szférájához.

Történeti háttér [szerkesztés]

Homérosztól leginkább két főművét, az Iliász és az Odüsszeiát ismerjük. Mindkettő a trójai mondakör része: az Iliász a trójai háborút meséli el, az Odüsszeia a háború következményeit és a harcokra emlékezést. Mükéné és Trója hosszan tartó kapcsolatát és végül háborúját Homérosz azzal jellemzi, hogy a Tróját ostromló görög seregek fővezérének Agamemnónt, Mükéné királyát mondja. A legújabb nyelvészeti kutatások Homérosz nyelvezetében is igen sok mükénéi elemet tártak fel. A háború emlékét őrző szájhagyomány később a különböző görög törzsek leszármazási mondáival is bővült, ezek jelentősége abban állt, hogy a közös, hős elődök tudata erősítette a nemzetiségi összetartozás érzését. Ahogy a genealógiai ének megőrizte a nemzetiségi rend emlékét, úgy őrizte meg később a trójai mondakör is a görög társadalom fejlődésének korábbi szakaszait.

Homérosz történelemszemlélete kétsíkú: egyfelől az általa mitikus-történeti múltba állított események korának felidézése, másfelől az e felidézés mögül minduntalan előbukkanó homéroszi jelenkor, amelynek talán legszebb példája az Iliász 18. énekében Akhilleusz pajzsának leírása, amelyben a békésen folyó emberi munka nyilvánvalóan nem a háború korát idézi. Lényegében e kettős szemléletből adódik az Akhilleusz személyének előtérbe állításakor keletkezett probléma: eredetileg Akhilleusz története nem volt a trójai mondakör szerves része. A meglehetősen önkényes motívumválasztást az indokolhatta, hogy szerepelnek benne olyan eredetmonda-elemek, amelyek az Iliászt hallgató előkelőségek hősi dicsőségét támasztották alá.